A honlapon használt sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.
Elfogadom

Hogyan rajzolj kört szabad kézzel

Szerintem az egyik legnehezebb, ha nem éppen lehetetlen, szabad kézzel megrajzolni egy szabályos kört. Nyugodtan próbáld meg te is, most megmondom hogy nem fog sikerülni, és a hiba nem benned van. Hidd el, másnak sem megy, nekem meg főleg nem. :)

Több blogbejegyzésemhez is gömböket akartam rajzolni illusztrációnak, bemutatva rajtuk a tér ábrázolását, az árnyalatok kidolgozását. Pontosabban csak szerettem volna rajzolni, mert az istennek sem akartak szabályosak lenni azok a körök, mindegyik deformált volt, szabálytalan és torz.

Találtam az interneten technikákat arra hogy hogyan is kellene szabályosra rajzolni a kört, de nekem még ezekkel a technikákkal sem sikerült. Erős a gyanúm hogy másnak sem.

Az egyik próbálkozásomnál betelt az a bizonyos pohár, elborult az agyam, és amikor odarajzoltam a papírra a kört, ami természetesen ugyanolyan szabálytalan lett mint a többi, nem emeltem fel a ceruzámat, hanem rajzoltam megállás nélkül egymásra az újabb és újabb köröket, mert az én köröm szabályos lesz és tökéletes, még ha a ceruzám ketté is törik.

És ekkor jöttem rá hogy mi az a technika amivel szabályosra tudom rajzolni a körömet. Most be is mutatom neked lépésről lépésre, hogyan tudod te is megcsinálni.

  1. Először is, figyelj arra, hogy rajzolás közben ne a csuklódat mozgasd. Vállból rajzolj, a csuklódat és a könyöködet tartsd mereven. Korábban írtam erről egy külön bejegyzést is.

  2. Indításnak nem rögtön a szabályos körödet fogod megrajzolni, csak egy vázlatot hozzá. Ezért kemény grafitceruzát használj, hogy ezek a vonalak halványak legyenek, és a végén ki lehessen őket radírozni. Én ennél a lépésnél egy 6H grafitceruzát használtam, ajánlom hogy a tiéd is legalább ennyire kemény legyen.

  3. Fogd meg a ceruzát, és a papír felett kezdj el kört rajzolni a levegőben, úgy hogy a ceruza nem ér hozzá a papírhoz. Figyelj arra hogy a mozdulatod határozott és folyamatos legyen, a kör levegőben rajzolása közben ne lassíts és főleg ne állj meg.

  4. Amikor már biztosan látod magad előtt a kört, miközben továbbra is folyamatosan rajzolod a köröket a levegőben magad előtt újra és újra, lassan érintsd hozzá a ceruzát a papírhoz, és nagyon finoman rajzold végig ugyanannak a körnek a vonalát.

    De itt ne álljon meg a kezed! Mivel ez az első köröd biztosan nem lesz szabályos, ugyanúgy folytasd a körök rajzolását a papíron, de most már törekedj arra hogy a köröd minél szabályosabb legyen, igazítsd ki a deformációkat. Így a végére lesz egy vastag köröd amiben már ott van az a szabályos kör amit meg akarunk rajzolni.

    (Képszerkesztő programmal sötétítettem a képen, hogy rendesen látható legyen a vázlata a körnek. A többi kép fényerején már nem módosítottam.)

  5. Most használj puhább grafitceruzát, mert ennek sötétebb az árnyalata, ezzel rajzold meg a végleges kört. Én ennél a lépésnél egy HB grafitceruzát használtam. Apró mozdulatokkal kezd el megrajzolni a kör vonalát a vázlatodon. Ennél a pontnál, ha neked úgy kényelmesebb, rajzolhatsz csuklóból is, nekem kényelmesebb volt így.



  6. Végül radírozd ki a vázlatod megmaradt vonalait.

Ennyire egyszerű megcsinálni. Ahogy egy másik bejegyzésemben már megírtam, a rajzolás nem tehetség, hanem tanulás és gyakorlás kérdése. Gyakorold a most megtanultakat, rajzolj szabályos köröket, minél többet.

És tudod, nincs más dolgod, mint: GYAKOROLNI, GYAKOROLNI, GYAKOROLNI!

Az oldal tetejére